2022-ben a tavaszi vetésű növényeknek bőven kijutott a különböző stressztényezőkből, elsősorban az aszály okozott óriási gondokat. Nem tudhatjuk, hogy 2023-ban mi vár ránk, de fel kell készülnünk a stresszfaktorok elleni beavatkozásra.
Az egyre erősödő időjárási szélsőségek (pl. aszály, túlzott csapadék, extrém magas hőmérséklet, UV sugárzás, szélviharok, késői fagyok), illetve a káros talajviszonyok (belvíz, túlzott sótartalom, nem megfelelő kémhatás) és a gyomirtó stressz (szermaradék, elsodródás) ellen igen nehéz a védekezés, egy vegetációs időszakban különféle, akár ellentétes hatások is előfordulhatnak. Megelőzésre, védekezésre érdemes olyan készítményt választanunk, amely többféle stressz esetén is képes segíteni az állományt.
A RhizoMagic™ kedvező hatása az összetevői széles körének köszönhető, mindegyik a stresszoldás különböző területeiért felelős, együttes jelenlétük pedig biológiai többlethatást eredményez.
Nem tudhatjuk, hogy 2023-ban milyen stressztényező okoz majd gondot a napraforgó életében, de a RhizoMagic™ a korábbi években minden esetben jól vizsgázott akár a hidegstressz, homokverés, aszály, gyenge talaj vagy gyomirtó-stressz esetén is. Néhány példát emeltünk ki a szemléltetés kedvéért.
Gyomirtóstresszes napraforgó
(Hajdúszoboszló, 2021.05.27.)
Hidegstresszes napraforgó
Aszálystresszes napraforgó
Csegöldön a napraforgó is megérezte a 2022-es nyári aszályt. A negatív hatások csökkentésére és a napraforgó növekedésének serkentésére Matécsa Zsolt gazdálkodó RhizoMagic™ biostimulátort használta, hatását pedig jelölt növénnyel és és NDVI felvétellel is nyomon követte. Részletek a videóban:
Stresszmentes kultúrákban is eredményesnek bizonyulnak a RhizoMagic™ kezelések, ezeket a kutatóintézeti és egyetemi, hatósági vizsgálatokon kívül az elégedett felhasználók is visszaigazolták. A készítmény jól keverhető a legtöbb készítménnyel (pl. Express™ 50 SX®, Rapid® CS, Komplex Kénesbór™ stb.).
Agrár-ökológiai Program
A RhizoMagic™ alkalmazása kapcsán fontos kiemelni azt is, hogy már igen alacsony dózisban is kifejti hatását, emiatt használata agrár-ökológiai megközelítésben is kedvező. Okirata alapján a 2-4 alkalommal javasolt alkalmazás és az 1,5-2,0 l/ha dózis használata azt jelenti, hogy már 3,0 l/ha használatával megszerezhető +1 pont az AÖP-ben. Emiatt igen versenyképes a termék használata.