A kalászosok és repce betakarítása után szántóföldi növényeink közül a kukorica esetében joggal számíthatunk egy magas terméseredményre, hiszen az eddigi időjárási körülmények megfelelőek a növény számára.
A termés minőségének maximalizálása érdekében még maradtak tennivalók. A késő nyári időszakban a rovarkártevők elleni védekezéssel tehetünk még növényünk sikeres betakarításáért.
A kukoricamoly 1. nemzedéke június során meglehetősen változékony képet mutatott: néhol alacsony mértékű kártevőnyomással találkozhattunk, másutt a magas mértékű kártevőmegjelenés okán érdemes volt beavatkozni. A zsúfolt betakarítási időszak ellenére sokan el is végezték ezt a kezelést, mellyel a szár védelme megvalósult.
Ahol az első nemzedék elleni védekezés nem történt meg, ott igen erős 2. nemzedékre lehet számítani. Ezek a lárvák már a csövet támadják, a rajzás július utolsó harmadában indult el. Ezzel párhuzamosan a gyapottok-bagolylepke első nemzedéke is számos helyen rajzáscsúcs közelében jár. Itt az ideje a cső védelmére koncentrálnunk!
A kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke lárváinak irtásával megelőzhetjük a mikotoxint termelő gombafajok sebzéseken történő behatolását és felszaporodását.
Részletes rajzási információkért kövesse nyomon az FMC Arc™ farm intelligence applikációját, ahol naprakész fogási adatokat talál!
A fenti kártevők elleni eredményes védekezésre kiválóan alkalmas a Coragen® rovarölő szer, melyről részletes információkat talál specifikus weboldalunkon.